Áprilisi rendes ülését tarja holnap városunk önkormányzati testülete
Az eseményre délután 1 órától kerül sor, amely keretében 11 napirendi pontról kell döntsenek a városatyáknak. Szó lesz többek között a város első félévi költségvetés kiegészítéséről, zonális rendezési tervek jóváhagyásáról, építkezési engedélyek kibocsátásáról, a város legelőinek felosztásáról és legeltetés céljából való bérbeadásról, illetve a csereháti szociális lakások kiosztásáról is. Ez a napirendi pont várhatóan újabb vitát szül majd a két frakció tagjai között. Amennyiben ebben a kérdésben nem születik döntés, abban az esetben akár 2 hónappal is tolódik a határidő, amikor birtokukba vehetik és beköltözhetnek a jogosultak az új lakásokba. A kérdés ugyanis már csak a választások után kerülhet újra napirendre.
Határozatképtelenség miatt elmaradt a mai rendkívüli tanácsülés
Határozatképtelenség miatt elmaradt a mai rendkívüli tanácsülés, ugyanis az RMDSZ frakció nem vett részt az eseményen, amelyet a Magyar Polgári Párt kezdeményezett a hamarosan elkezdődő kampányidőszakban hazahozandó Nyirő József földi maradványainak újratemetésével és az ehhez tartozó eseményekkel kapcsolatosan. Napirendi pontként a városi könyvtár névadása, illetve a Nyirő villának a helyzete is szerepelt. Az RMDSZ frakció távolmaradását azzal indokolta, hogy a 2 napirendi pont közül egyik sem meríti ki a sürgősség fogalmát és nem szeretnék, hogy fontos kérdésekről elhamarkodottan, szakértők és az érintettek megkérdezése nélkül, csupán kampányfogásként meggondolatlanul döntsenek. Mint ismert, Jakab Attila volt Zöld Párti tanácsos lemondása után patthelyzet alakult ki a városi tanácsban, mivel mindkét frakciónak 9-9 önkormányzati képviselője van, a tervezetek elfogadásának nagy részéhez azonban fele +1 szavazat szükséges, így további marakodásokra lehet számítani az elkövetkező időszakban is. Ezek az összetűzések viszont tovább gátolják a város fejlődését.
165 munkahely közül választhatnak az érdeklődők a holnapi állásbörzén
Általános állásbörzét szervez holnap, azaz április 27-én a Hargita Megyei Munkaerő Elhelyező és Szakképző Ügynökség. Az eseményre a megye három városában, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, illetve Gyergyószentmiklóson kerül sor. Az ügynökség tájékoztatása szerint a megyében több mint 300 állást kínálnak majd a börzéken részt vevő cégek, ebből Székelyudvarhelyen 165 betöltésre váró munkahelyet hirdetett meg 24 vállalat. Többnyire varrónőket keresnek, de eladókat, asztalosokat, kőműveseket, ácsokat, pincéreket, cukrászokat, szakácsokat, lakatosokat, esztergályosokat gépjárművezetőt illetve szakképzetlen munkásokat is alkalmaznának. Felsőfokú végzetteknek ezúttal sincs nagy kínálat, mindössze 3 textilmérnököt keresnek. Az állásbörzére városunkban akárcsak az elmúlt években a Márton Áron Ifjúsági Házban kerül sor, holnap reggel 9 órától.
Felújítanak több Hargita megyei községi utat idén
A 2012-re előirányzott több mint 1 millió 200 ezer lejből hat Hargita megyei községben nyolc községi úton lehet felújítási munkálatokat végezni. Ezekből hét községi út esetében a leutalt alapok segítségével be is fejezik a nem egy esetben 3-4 évvel ezelőtt elkezdett felújítási munkálatokat. Az idén leosztott pénz elég lesz többek között a 27-es jelzésű, Gyepes–Székelyudvarhely szakaszán elkezdett 600 méteres szakasz aszfaltozásának befejezésére. 2009–2010 során ugyanis csak a szakasz kövezése és profiljának kialakítása történt meg, a mostani pénzből pedig az aszfaltozást végzik el.
Az önkormányzatok felelnek a piknikező helyek kialakításáért
A környezetvédelmi minisztérium hivatalos levélben felkérte az illetékes hatóságokat, hogy legkésőbb május 30-ig küldjék el azoknak a területeknek a listáját, ahol a közeljövőben piknikezésre alkalmas helyet szándékoznak létrehozni. Hozzátette: az úgynevezett „pikniktörvény" életbelépése eredményeként a kirándulóknak idén fokozottabb környezetvédelmi ellenőrzésekre kell számítaniuk. Az április 28. – május elseje közötti ellenőrzési akcióban összesen 1000 minisztériumi alkalmazott fog részt venni.










