Keresés

Príma Rádió

stream
Itt vagy: Kezdőlap » Hírek
Hírek

Fesztiválok hétvégéjét tartják május 18-20-a között Oroszhegy községben. A rendezvénysorozat hivatalosan pénteken este 8 órakor veszi kezdetét, majd másnap délelőtt kerül sor a Gyermek Néptánc és Népdal Fesztiválra, amelynek keretében többek között a tánccsoportok fellépéseit és a népdalénekesek vetélkedőjét láthatják, hallhatják a jelenlévők. A fesztiválok hétvégéje keretében szervezik meg ugyanakkor a hagyományos Nárciszfesztivált is, – erre vasárnap kerül sor. Délelőtt 10 órától a csíkszentkirályi fúvószenekar biztosítja a térzenét a központban, 11-től pedig ünnepi szentmisére kerül sor. Délben a kultúrotthonban ünnepi műsort tartanak az oroszhegyiek, délután pedig kirándulnak a nárciszrétre. Nem maradhat el az esti mulatozás sem, a művelődési ház udvarán az abásfalvi cigányzenekar biztosítja majd a talpalávalót.

A minősítés azt jelenti, hogy Románia schengeni övezethez való csatlakozásától függetlenül a világ bármelyik országába indíthatnak járatokat. Ştefan Petru Runcan, a légikikötő igazgatója elmondta, a státust nem lehet elveszíteni, de a repülőtér bezárhat, ha a tervezett fejlesztéseket nem tudják időben megvalósítani. A jelenleg zajló munkálatok összértéke 28 millió euró, amire pályázatot nyújtottak be.

A tavasz beköszöntével újra vadkárokkal kell szembenézniük a gazdáknak megyeszerte, medvék és vaddisznók is okoztak károkat az elmúlt hetekben Hargita megye több településén. A medvék lovat és tehenet öltek, illetve méhkaptárokat tettek tönkre Udvarhely környékén, a vaddisznók pedig a frissen elültetett burgonyára kaptak rá. A vadkárok állandó problémaként vannak jelen a gazdálkodók mindennapjaiban, sok törekvés volt a károk megtérítésére, azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy a megelőzésre kell fektetni a hangsúlyt. Éppen ezért hamarosan villanypásztorokat szerelnek fel Oroszhegy környékén, ahol körülbelül 1500 hektáron nyújt védelmet, három villanypásztor Siménfalva környékén lesz felszerelve, újabb három Varság, Szencsed és Zetelaka környékén védi majd a területeket, egy villanypásztor Lázárfalva környékén lesz felszerelve és 47 hektárt véd majd meg.

2012. május 16. szerda, 09:36

Lemondott az oktatási miniszter

Lemondott tisztségéről Ioan Mang, oktatási miniszter. A tanügyi tárca vezetését ideiglenesen Liviu Pop társadalmi párbeszédért felelős miniszter veszi át, akinek az érettségi vizsgák megszervezése a fő feladata. Ioan Mang azt követően mondott le az oktatási tárca vezetői tisztségéről, hogy plágium-ügybe keveredett, a Demokrata Liberális Párt pedig a leváltását kérte. A vádak szerint a tárcavezető tudományos munkásságában taiwani, izraeli és japán szerzők munkájának egy részét saját neve alatt tette közzé. Victor Ponta miniszterelnök hétfőn felkérte a Román Akadémiát, hogy állítson fel egy bizottságot, amely kivizsgálja az oktatási miniszter plágium-ügyét.

Segítséget kapnak a 313-as, Turisztikai tevékenységek támogatása című kiírásra pályázók. Ma és holnap a Hargita megyei önkormányzatnál minden szükséges információt megkaphatnak pályázati dokumentációjuk összeállításában mindazok, akik a Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynökség által közzétett 313-as, Turisztikai tevékenységek támogatása című kiírásra szeretnének pályázni. Az érdekelteket e két napon reggel 9 és délután 4 óra között várják megyeháza 14-es termében. A pályázatról további részletes információt a www.palyazatok.ro honlapon találhatnak az érdeklődők.

1. oldal / 293
Logo_Perla_Harghitei_v1 varosinfo 140x55 plusz portal logo 2009_2 zengalogo
prima_text2
hirek.ro expert_print szekelyfoldbanner140x75
Ma 2012. május 18., péntek, Erik és Alexandra napja van. Holnap Ivó és Milán napja lesz.

Időjárás

Valutaárfolyamok

Hozzászólások