Keresés

Príma Rádió

stream
Itt vagy: Kezdőlap » Hírek » Ismét tüntettek az igazságügyi törvények módosítása miatt

Ismét tüntettek az igazságügyi törvények módosítása miatt

Több százan tüntettek tegnap este a parlament előtt az igazságügyi törvények módosítása miatt. A tiltakozók este nyolc után Románia és az Európai Unió zászlóival vonultak a parlament épülete elé. „Tolvajok", „Le a korrupcióval", „Gyógyszereket akarunk, nem fertőzött törvényeket" - skandálta egyebek mellett a tömeg. A tüntetők megpróbálták lezárni az úttestet, de a csendőrök megakadályozták őket ebben. Egy tüntetőt, aki nem volt hajlandó elhagyni az úttestet, bekísértek a csendőrök, 500 lejes bírságra számíthat. Egy másik tüntető azt állítja, hogy csaknem elütötte egy autó, amely a parlament udvaráról hajtott ki. Ebben az ügyben is kivizsgálást indítottak. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselői kijöttek a tüntetők közé, akik tapssal fogadták őket. Dan Barna pártelnök bejelentette: sikerült megakadályozniuk azt, hogy a bírók és ügyészek jogállásáról szóló törvény módosításáról végszavazást tartsanak, és arra biztatta a jelenlévőket, hogy folytassák a tiltakozást. Tüntetés volt Kolozsváron is, ahol este hét óra után mintegy 200 személy gyűlt össze, hogy tiltakozzon az igazságszolgáltatás törvényeinek módosítása ellen. Az egybegyűltek kormányellenes feliratú táblákkal vonultak fel és Szociáldemokrata Párt (PSD) ellenes jelszavakat skandáltak.

Szeretnehozzászólni?

prima_text2


primaarkum_s

szekelyfoldbanner140x75






Ma 2017. december 14., csütörtök, Szilárda napja van. Holnap Valér napja lesz.

Valutaárfolyamok

arkum

impar

toyota_eurocar

kukullo

agropisc

Hozzászólások