Keresés

Príma Rádió

stream
Itt vagy: Kezdőlap » Hírek » Továbbra sem oldódott meg a Hargita megyei hátrányos helyzetű gyermekek sorsa

Továbbra sem oldódott meg a Hargita megyei hátrányos helyzetű gyermekek sorsa

Továbbra sem oldódott meg a Hargita megyei hátrányos helyzetű gyermekek sorsa. A gyermekvédelmi igazgatóság súlyos pénzhiánnyal küzd, a felügyelete alá tartozó intézményeket lassan már csak az adományokból működtetik, a költségvetésükből éppen csak az alkalmazottak fizetésére futja. Hetek óta foglalkoztatja a helyi közvéleményt a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság kilátástalanná vált helyzete. A központi vezetés csak azután kapta fel a fejét – és kezdi megérteni, hogy valóban nagy a baj –, hogy a bukaresti sajtó is lecsapott a témára. Egy hónappal ezelőtt pénzhiány miatt lehetetlen helyzetbe került a Hargita megyei gyermekvédelmi igazgatóság, mivel az új közalkalmazotti bértörvény alapján 50 százalékkal kellett emelni az intézmény kötelékeiben dolgozók béralapját, viszont a személyzeti költségekre szánt összegeket a korábbi béralap szerint számolták ki. Tehát a kormány rendelkezett a béremelésekről, viszont pénzügyi alapokat már nem biztosított. Borboly Csaba szerint Bukarest önkényesen határozza meg, hogy mennyi pénzalapot biztosít. S ezt az álláspontjukat igazolják azzal a kijelentésükkel, hogy a költségstandardok nem tartalmazzák a beruházásokkal és a gyerekvédelmi vezérigazgatóságok szakapparátusának működéséhez szükséges költségeket, amelyek fedezése a megyei költségvetésekből kell hogy megvalósuljon.

Szeretnehozzászólni?

prima_text2


primaarkum_s

szekelyfoldbanner140x75






Ma 2017. október 23., hétfő, Gyöngyi napja van. Holnap Salamon napja lesz.

Valutaárfolyamok

arkum

impar

toyota_eurocar

kukullo

agropisc

Hozzászólások