Honlaptérkép | Elérhetoségeink
87.9FM
online












 

Szerdán mutatják be a tudatmódosító hatású anyagokra vonatkozó rendeletet
2010.02.08
Bezárják a hatóságok a tudatmódosító hatású anyagok, növények és növényi kivonatok forgalmazására szakosodott üzleteket, amelyekből mintegy félezer működik országszerte.
Az erre vonatkozó rendeletet és a betiltandó termékek jegyzékét szerdán mutatja be a kormány. A projekten hetek óta dolgozik a szaktárca a belügyminisztériummal, gyógyszerészekkel és más szakemberekkel együtt. A kormányfő azzal indokolta a könnyű drogok betiltásának szükségességét, hogy az elmúlt időszakban rengeteg fiatal került kórházba ezeknek az anyagoknak a fogyasztása nyomán. A szenátus egyébként tavaly novemberben már megszavazta a könnyűnek nevezett kábítószerek fogyasztását és kereskedelmét tiltó jogszabálytervezetet, ez azonban még nem lépett hatályba, mivel a képviselőház még nem vitatta meg.