|
| A leadott érvényes szavazatok több mint 70 százalékát tudhatja magáénak az udvarhelyszéki 2-es számú szenátori egyéni választókerületben dr. Verestóy Attila, az RMDSZ jelöltje. |
| |
|
|
| Ma találkozik az új parlamenttel az államfő - Traian Băsescu tíz órára várja a parlamentben mandátumot kapott nemzeti kisebbségek csoportját, 11 órára hívta meg az RMDSZ képviselőit, délben pedig a liberálisokkal tanácskozik. |
| |
|
|
| 2010-re halasztotta a kormány a januárra tervezett újabb nyugdíjemelést. |
| |
|
|
| Akár nagykoalíció is alakulhat a múlt vasárnapi választások nyomán, bár még a tegnapi tárgyalások után sem körvonalazódott világosan, hogy milyen kormánykoalíció jöhet létre. |
| |
|
|
| Mától ismét be lehet fizetni a környezetvédelmi adót a területi pénzügyi igazgatóságoknál – vasárnapig az összeget még az illeték jelenlegi értékében veszik el. |
| |
|
|
| Partnerség Romániáért címmel írta alá a Szociáldemokrata és a Liberális-Demokrata Párt közötti együttműködési szerződést a két párt elnöke, Mircea Geoana és Emil Boc tegnap – a választásokon a mandátumok többségét megszerző két párt alkotta koalícióból kimaradt az RMDSZ, amely tegnap délben jelentette be ellenzékbe vonulását. |
| |
|
|
| Megköszönte és elfogadta tegnap a miniszterelnöki kinevezést Emil Boc. |
| |
|
|
| Meghatározta a kormány összetételét tegnap a Szociáldemokrata és Demokrata Liberális Párt: a következő kabinet 18 minisztériumból áll majd, emellett lesz még egy tárca nélküli miniszter, egy kormányfő és egy kormányfő-helyettes - jelentette be Emil Boc, miniszterelnök-jelölt. |
| |
|
|
| Véglegesítették tegnap a kormány összetételét a koalíciós partnerek. |
| |
|
|
| Az előzetes egyeztetések alapján, a szerdán elosztott helyekre, a Szociáldemokrata és a Demokrata-Liberális Párt kilenc-kilenc tárcavezetőt nevesített tegnap. |
| |
|
|
| A Szociáldemokrata Párt elnökét, Mircea Geoană-t választották meg a szenátorok a felsőház elnökévé, amely a második legfontosabb tisztség az államelnök után. |
| |
|
|
| Bizalmat szavazott tegnap a törvényhozás az Emil Boc vezette új kormánynak, így a kabinet megkezdheti tevékenységét, miután a voksolást követően az új kormány tagjai letették az esküt Traian Băsescu államfő előtt az elnöki hivatalban. A Boc-kabinet mellett 324, ellene pedig 115 honatya szavazott. |
| |
|
|
| Kora délutánig lehet az ügyes-bajos dolgokat elintézni Székelyudvarhely közhivatalaiban – rövidített programmal fogadják ma az ügyfeleket. |
| |
|
|
| Informális kormányülést tart holnap a Boc-kabinet. |
| |
|
|
| Úgy tűnik, tiltakozó megmozdulásokkal kezdődik a 2009-es év. Elsőként a pedagógusok jelentették be: utcára vonulnak – azt követelik az új kormánytól, léptesse hatályba a béremelésükre vonatkozó törvényt abban a formában, ahogy a parlament megszavazta, és az államfő kihirdette azt. |
| |
|
|
| A Környezetvédelmi Minisztérium az autó-beíratási illeték csökkentéséről készül jogszabály-tervezetet terjeszteni a kormány elé – jelentette be tegnap a tárcavezető. |
| |
|
|
| Nem határozott a költségvetési tervezetről tegnap a kormány, viszont eldöntötték: folyósítani fogják a kisgyermekes édesanyákat megillető magasabb gyermeknevelési segélyt, mégpedig úgy, hogy nem kaphatnak kevesebb pénzt mint havi 800 lej és nem többet mint az éppen aktuális nettó átlagbér háromszorosa. |
| |
|
|
| Az orosz Gazprom társaság teljesen leállította a Románia és több más kelet- és közép-európai országba irányuló gázszállítást. |
| |
|
|
| A Szociáldemokrata Párt – Konzervatív Párt választási szövetsége szerezte a legtöbb szavazatot vasárnap az Országos Választási Iroda adatai szerint, a szavazókörzetek 99,62 százalékos feldolgozottsága alapján. |
| |
|
|
| Háromszorosára emelte a kormány a használ gépkocsikra kivetett, az első romániai beíratáskor fizetendő környezetvédelmi adót, és megemelte a roncsautó programban meghatározott beszámítási összeget. |
| |
|
|
| A legtöbb megyei úton nehézkes a közlekedés a tegnap esti havazás miatt. |
| |
|
|
| Tüntetést terveznek a székelyudvarhelyi használt autók értékesítésével foglalkozó kereskedők, akik a kormánynak azon határozata ellen tiltakoznak, amelyben megháromszorozták a környezetvédelmi adót a külföldről behozott használt gépkocsik esetében. |
| |
|
|
| Gyengének nevezhető a 7. és 8-os diákok román nyelv és irodalomból írt egységes félévi dolgozatának eredményei. |
| |
|
|
| 2012-ig hatályos a Szociáldemokrata és a Liberális-Demokrata Párt közötti Partnerség Romániáért együttműködési szerződés, melyet tegnap láttak el kézjegyükkel a felek. |
| |
|
|
| Markó Béla az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője, a képviselőházi frakcióé pedig Márton Árpád – az RMDSZ két frakciója tegnap tartotta első ülését. |
| |
|
|
| Befejeződött Atyha és Lókod közművesítése: a kormány finanszírozta munkálatokat és az új vízellátó rendszert a napokban vették át a helyi és megyei elöljárók. |
| |
|
|
| Ma tartja küldöttgyűlését a székelyudvarhelyi RMDSZ. |
| |
|
|
| Országszerte készülnek a téli ünnepekre – mindenütt elkezdődtek a disznóvágások. |
| |
|
|
| Amint már megszokhattuk, ezúttal is drágulásokkal kezdődik az újév – ha az euró drágul, az élelmiszerek ára is emelkedik. |
| |
|
|
| Nem növelik jövő év első felében a lakossági gázárakat, és a földgázszolgáltatók díjai is a jelenlegi szinten maradnak – döntötte el az Országos Energia-árszabályozó Hatóság. |
| |
|
|
| Már tegnaptól ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Székelyudvarhelyről az országba és külföldre – a külföldi járatokat üzemeltető társaságokkal legközelebb csak 26-án lehet utazni Magyarországra. |
| |
|
|
| Országszerte nehezíti a közúti forgalmat a napokban lehullott nagy mennyiségű hó. |
| |
|
|
| Az idei hideg évszak legalacsonyabb hőmérsékleteit mérték tegnap reggel Hargita megyében a meteorológusok: Csíkszeredában mínusz 22,4 tized fokra csökkent a levegő hőmérséklete, Gyergyóalfaluban mínusz 21 fokot mutattak a hőmérők, Maroshévízen mínusz 20, a Bucin-tetőn mínusz 16, Székelyudvarhelyen pedig mínusz 15 fokig süllyedt a hőmérő higanyszála. |
| |
|
|
| A gazdasági világválság a romániai idegenforgalomban is érezteti hatását – idén ugyanis jóval kevesebben utaznak el valahová szilveszterezni. |
| |
|
|
| Székelyudvarhelyen újév első napján a 3 legnagyobb üzlet ajtajára lakat kerül. |
| |
|
|
| Dr. Verestóy Attila szenátor- és Antal István képviselő mellett még három RMDSZ-es alsó- és egy felsőházi képviselő kerül a parlamentbe Hargita megyéből. |
| |
|
|
| 3 éves stagnálás után újra indul a Bányai János Műszaki Kollégium sporttermének építése, miután tegnap Bunta Levente polgármester a Közmunkaügyi Minisztérium, Nemzeti Beruházási Ügynökségének bizottságával tárgyalt Bukarestben. |
| |
|
|
| A pénteki beharangozás ellenére nem nyit ma délután a székelyudvarhelyi korcsolyapálya. |
| |
|
|
| Elrendelte az ellenőrzések megszigorítását az Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság tegnap. |
| |
|
|
| Teljesítményük alapján rangsorolják 2011-ig a romániai iskolákat. A projekt célja feltérképezni a tanintézmények gyenge pontjait. |
| |
|
|
| Mától a háromszorosára emelt környezetszennyezési illetéket kell kifizetniük mindazoknak, akik használt személygépkocsit akarnak forgalomba íratni. |
| |
|
|
| Sztrájkra készülnek a szarvasmarha-tenyésztők. |
| |
|
|
| Folyamatosan ellenőrzik az illegális fakivágásokat a Hargita megyei csendőrök: hétfőn Szentegyháza környékére szálltak ki, s a Madarasi Hargita irányába egy férfira bukkantak, aki 11 erdészetileg meg nem jelölt fát vágott ki tövestől. |
| |
|
|
| Kedden több felújított útszakaszt adtak át a forgalomnak Hargita megyében. |
| |
|
|
| Csak üres szavakat látnak az új kormányprogramban a tanügyi érdekképviseletek. |
| |
|
|
| Mintegy 150 alap-élelmiszercsomaggal és édességgel ajándékozta meg a szórványtelepülések rászorulóit a Siculus Offroad Klub és több székelyudvarhelyi terepjárós a hétvégén. |
| |
|
|
| Sztrájkkal fenyegetőznek a pedagógusok, ha az új kormány nem emeli bérüket a megígért 50 százalékkal. |
| |
|
|
| Zsúfoltak voltak az utóbbi napokban a bevásárló központok, üzletházak – ezért legtöbb szuper- és hipermarket meghosszabbította az ünnepek előtti programját. |
| |
|
|
| Karácsony másodnapja hivatalos ünnep – éppen ezért zárva tartanak a székelyudvarhelyi közintézmények: a polgármesteri hivatal, a pénzügyi igazgatóság, a gáz- és villanyszolgáltató pénztárai, a postahivatalok és a bankok is legközelebb csak hétfőn fogadnak ügyfeleket megszokott nyitva tartással. |
| |
|
|
| Korlátozza a gyereknevelési segélyt az új kormány - ma dönti el, milyen kritériumok szerint szab felső határt a gyermeknevelési szabadságon levőknek. |
| |
|
|
| A környezetvédelmi Minisztérium néhány héttel elhalasztotta a Zöld Ház elvnevezésű lakossági program beindítását, amelynek keretében a kormány környezetbarát energiát felhasználó felszerelések beszerzését finanszírozná. |
| |
|
|
| Tegnap még elintézhettük ügyes-bajos dolgainkat Székelyudvarhely közhivatalaiban, ahol rövidített programmal fogadták az ügyfeleket. |
| |
|
|
| A költségvetés bevételeinek a növelésére emelnie kell az adókat az új kormánynak – véli a Nemzeti Bank kormányzójának tanácsadója. |
| |
|
|
| Készül a meseváros a városi parkban – mint ígérték a szervezők: december közepétől ismét a 80-as évek hangulatát teremtik meg a városi parkba, ahová mesevárost építenek. |
| |
|
|
| Idén ki lesz Székelyudvarhely legPrímább polgára, orvosa, tanára, művésze és sportolója? Önökön is múlik, tisztelt hallgatók! |
| |
|
|
| Nem okozott fennakadást a hétvégén lehullott hó Székelyudvarhelyen – állítja a polgármesteri hivatal, hiszen nem érte felkészületlenül a városházát a tél. |
| |
|
|
| Letisztulhatnak ma a szociáldemokraták és demokrata-liberálisok közötti nézeteltérések – ezt reméli legalábbis a két pártelnök, ma ismét tárgyalóasztalhoz ülnek, amelyen részt vesz a kijelölt miniszterelnök is. |
| |
|
|
| A 111 éves székelyföldi pályaszakaszon a tegnap először futott be a Hargita nemzetközi gyorsvonat. |
| |
|
|
| A roncsautó-program keretében több mint 30 ezer régi személygépkocsi került ki forgalomból idén – a Románia gépkocsiparkjának felújítását célzó program egyre népszerűbb, minden évben egyre több s több jármű kerül ki így forgalomból. |
| |
|
|
| Kiszivárgott tegnap az új kormány programjának egy ideiglenes változata – a munkaváltozatból az új kabinet tervei derülnek ki, gazdasági elemzők szerint azonban ezek megvalósítása jelentős költségvetéshiánnyal járna. |
| |
|
|
| Csecsemőgondozásban illetve fogorvosi ellátásban részesülnek a hátrányos helyzetű romák Székelyudvarhelyen. |
| |
|
|
| Kizárták a Zöld Pártból Zilahi Imrét, Székelyudvarhely alpolgármesterét – ez azt jelenti: elveszíti az alakulat színeiben nyert önkormányzati mandátumát és alpolgármesteri tisztségét. |
| |
|
|
| Egy fél óra áll Emil Boc rendelkezésére ma, hogy bemutassa csapatát és kormányprogramját – a parlamenterek ma 15 órakor ülnek össze, hogy szavazzanak az új kabinetről, miután hétvégén minden miniszterjelöltet meghallgattak. |
| |
|
|
| Ugyan csak 2009. január elsejétől nő a luxusadó értéke, mégis már tegnaptól 20 banival többe kerül egy doboz cigaretta. |
| |
|
|
| Úgy tűnik, idén az járt jól, aki nem siette el a favásárt, az utóbbi napokban ugyanis igencsak lecsökkent a karácsonyfának való fenyők ára. |
| |
|
|
| Egy átlagos napnál, nem volt több munkájuk az ünnep alatt a székelyudvarhelyi mentősöknek. |
| |
|
|
| Borúlátóak a szakemberek a textilipar 2009-es kilátásai terén. Becsléseik szerint jelentős forgalomcsökkenés és további elbocsátások várhatóak az ágazatban – mindezt a gazdasági válság okozza. |
| |
|
|
| December második felében ellenőrzést tartott a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal. |
| |
|
|
| Az autóbuszok mától már ünnepi menetrend szerint közlekednek Székelyudvarhelyről az országba és külföldre – a külföldi járatokat üzemeltető társaságokkal csak holnap lehet utazni Magyarországra. |
| |
|
|
| A motiválatlan fizetések miatt egyre több tiszt és altiszt hagyja ott a hadsereget. |
| |
|
|
| Ünnepi díszbe öltözik ma Székelyudvarhely. |
| |
|
|
| Mától osztja a polgármesteri hivatal a fával fűtők téli pótlékát. Azok a jogosultak, akik október folyamán igényelték az állami segélyt, a juttatást a polgármesteri hivatal 5. számú irodájában vehetik fel, munkanapokon reggel 9 és délután 3 óra között. |
| |
|
|
| Több mint száz település maradt áram nélkül a szélviharok és az erőteljes havazások miatt Erdély-szerte tegnap reggelre, és akadozott a közlekedés is a havas utak miatt. |
| |
|
|
| Bukarestben tartották tegnap az RMDSZ területi elnökeinek konzultatív tanácsát – az udvarhelyszékieket Bunta Levente képviselte. |
| |
|
|
| Karitatív programot indított pénteken a Gyulafehérvári Caritas a rászoruló, nehéz anyagi körülmények között élő betegeknek – a projekt keretében a szervezet egy éven át 390 idős gondozását vállalta át. |
| |
|
|
| Hazafele tartanak a külföldön dolgozó román állampolgárok – a téli ünnepekre igyekeznek haza, éppen ezért nagy forgalomra számítanak már hétvégén a határátkelőknél. |
| |
|
|
| Előfordulhat, hogy nem fognak tüntetni a szarvasmarhatartó gazdák – mától péntekig hirdettek tiltakozó akciót a magyar-román határátkelőknél, az Országos Határrendőrség Kapitánysága azonban nem engedélyezi a demonstrációt. |
| |
|
|
| Mesevárossá alakul ma délután a városi park – a rendezvény 1 órakor nyitotta kapuit. |
| |
|
|
| Levédette a Székelyföldi termék tartománynevet a Magyar Polgári Párt háromszéki szervezete. |
| |
|
| |